Immár negyedik éve tanév végén facsemetéket adunk ajándékba azoknak a gyerekeknek, akik óvodából vagy iskolából ballagnak el.

Idén az igénylések után 670 csemetét tudtunk kiosztani. A gyerekek és szüleik nagy örömmel vitték haza a kis fákat, néhány intézménynél pedig az udvaron ültetik el őket.

Kezdeményezésünk ideje alatt így már közel 2000 gyermeket ajándékoztunk meg ily módon, remélve, hogy ezzel is ösztönözzük őket a környezettudatos, természetet szerető és óvó magatartásra. Hiszen az a célunk, hogy lufieregetés helyett időtállóbb és környezetbarátabb ünneplési megoldásra hívjuk fel a figyelmet.

A csemetékből 150 darab a 10 millió Fa felajánlásából származó erdészeti csemete volt (ginkgo biloba, madárcseresznye, hegyi juhar), ezeket a Cédrusnet és a Zöld Küldetés önkéntesei konténerezték és gondozták több hónapon keresztül.

Berényi Béla 65 gesztenye facsemetét ajánlott fel, ezenkívül az egyesületünk által vásárolt burkolt gyökerű csemetéket tudtunk kiosztani – gyertyánt, korai juhart, közönséges diót, kocsányos tölgyet, mezei juhart és mezei szilt.

A következő intézmények igényeltek és kaptak facsemetéket: Lakiteleki Eötvös Lóránd Általános Iskola, Csillagbölcső Waldorf óvoda és iskola, Akácvirág Waldorf óvoda és iskola, Gyermekliget Alternatív Iskola, Vásárhelyi Pál Általános Iskola, Csigabiga Óvoda, Ménteleki Általános Iskola, Helvécia, Wéber Ede Iskola, Hosszú utcai óvoda, Hunyadi János Általános Iskola, Kadafalva – Boróka utcai óvoda, Református Általános Iskola, Katonatelepi óvoda, Mathiász János Általános Iskola, Tündérkert Óvoda, Zrínyi Ilona Általános Iskola, Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola és Óvoda.

Kategóriák: Hírek