10mfacsoportkep

Farkas Barta Kata

Elnök

Gyermekeim jövőjének biztosítása indított el a (klíma) – embervédelmi munkában. A természettel való együttműködés és összhang megteremtésében látom a megoldást, a jelen kor klímaváltozással kapcsolatos problémáinak megoldására. A magam módján figyelem felhívással, szemléletformálással, cselekvésre való ösztönzéssel, új módszerek kipróbálásával teszek meg minden tőlem telhetőt a társadalmi felelősség vállalásom éredekében.

Dudvai Márta

Elnökségi tag, szervezeti koordináció

Pedagógusként dolgozom, végzettségemet tekintve egészségtan-tanár és coach vagyok. 

Régóta kiemeltem  fontos számomra a környezetvédelem. Különböző  szervezetekhez csatlakozva próbáltam ismereteim mentén alakítani az életemet, életünket. Egy ponton úgy éreztem ez már nem elég, globálisan szükséges cselekedni. Ekkor jött először érzésben, majd konkrét lehetőségként a faültetés. Bojár Iván András posztja által, tudtam ezt nekem csinálnom kell. 

Célom, hogy a környezettudatosság, a természet szeretete, tisztelete, a felelős gondolkodás minél többünknek egyre fontosabb legyen és ezért aktívan tegyünk is.

Nagy Nándor

Elnök helyettes

Gyermekkorom óta foglalkoztat a természet és a természetvédelem. Természetfilmeken nőttem fel, minden érdekelt ami ezzel a témával foglalkozott. Régóta szerettem volna tenni is, nem csak hallgatni a szörnyű híreket. Sajnos nem lettem tudós, így nem tudom találmányaimmal visszafordítani a káros folyamatokat, de faültetéssel mégis tehetek valamit. Életem alkonyán büszkén szeretnék majd unokáim szemébe nézni, remélve, hogy jobb világban élhetnek majd.

Dr Mikulás Gábor

Titkár

Váriné Dósa Eszter

Önkéntes koordináció

Szabó Lajos

Erdészeti vezető