Faültetés mellett tortázással, beszélgetésekkel és bejárással ünnepeltük meg a Kecskeméti Erdőpark első születésnapját. Farkas Barta Kata, a Zöld Küldetés Egyesület elnöke sok szempontból elgondolkodtató és megindító beszédet mondott.

Egy éves lett az Erdőpark: tavaly március 19-én a Zöld Küldetés Egyesület koordinálásával önkéntesek százai fogtak hozzá a nagy munkához, több tízezer facsemete elültetéséhez a hírös város egy több mint 5 hektáros területén. Pár hét alatt közel 35 ezer erdészeti csemete került a földbe.

Az első évforduló alkalmából rendezett kis ünneplésre az egyesület tagjai mellett sok önkéntes is kilátogatott, akik egy éve is jelen voltak, és azóta is mikor idejük engedi, rendszeresen részt vesznek az Erdőparkban vagy a város más részein szervezett „zöldítési” munkálatokban. Most kivételesen először nem ásót és vödröt fogtak kezükbe a jelenlévők, hanem tányért és villát, hogy megkóstolják a szülinapi tortát. Majd az érdeklődők körbejárhatták a területet és megtekinthették az elmúlt egy év eredményeit, végül természetesen a facsemeték és cserjék elültetése sem maradhatott el. Megemlékeztünk az egyesület tavaly elhunyt tagjáról, Virágh Pálról is. Az eseményen részt vett Szamler László önkormányzati képviselő is.

Ökológiai bárkát építünk

Farkas Barta Kata beszédében az Erdőpark területéről elmondta: valamikor egy szikes tó és mocsár része volt, mai formáját a tavak átalakításakor, a víztározók építésekor nyerte el. A tavakból kinyert földet terítették itt szét, majd évekig mezőgazdasági művelés folyt a területen, így a növényvilág egyáltalán nem fejlődött.

„Mi a célunk ezzel a hellyel? Bárkát építünk, egy ökológiai bárkát! Ez a legfontosabb. Amit lehet, megőrizni az utánunk jövő nemzedéknek! Megteremteni egy olyan alapot, ahol az ember segítségével a természet regenerálódhat és beállhat egy önfenntartásra képes egyensúly. A bolygónk képes 8 milliárd ember szükségleteit kielégíteni, de nem ennyi ember kapzsiságát! Akik itt vagyunk és teszünk ezért a helyért, felismertük, hogy nem vehetünk el mindig mindent, vissza is kell adni ahhoz, hogy fennmaradhassunk. Meg kell találnunk újra az egyensúlyt a természet és az emberek között”– jelentette ki Farkas Barta Kata, hozzátéve, rengeteg állat él Erdőparkban, egy megyeszékhely belvárosi környezetében ez hatalmas érték.
„Ittlétünkkel felhívjuk a figyelmet a klímaváltozás hatásaira. Cselekvésre, felkészülésre hívunk, mutatjuk az utat, amelyen reméljük, hamarosan minél többen elindulnak, ha másért nem, akkor kényszerből. Nemcsak fákat ültetünk, hanem természetregenerálást végzünk, kísérletezünk, hogy a megváltozott körülmények között mi tud működni és mi nem” – folytatta egyesületünk elnöke, aki kitért a talajok kizsákmányolására is. Az M1-es autópályán nemrég történt tömegbaleset is mutatja aktualitását, hogy a témával igenis foglalkozni kell. A baleset a jéghegy csúcsát jelenti, talajaink termőképességüket pár évtizeden belül elveszítik, ha az eddigi káros gyakorlatokat folytatjuk. Az Erdőparkban éppen ezért nem szántottunk, és mulccsal takarjuk a talajt.

A Zöld Küldetés Egyesület elnöke beszélt a közösségépítés és munkaszervezés kihívásairól is. Mint elmondta, egyeseknek furcsa lehet, hogy a megmozdulások alkalmával nincs minden pontosan meghatározva.
Tudatosan az a célunk, hogy az egyéni irányításból áttérjen a rendszerünk az együttműködésbe, amikor közösen, az adott helyzetben az adott körülményeknek megfelelően végezzük a tevékenységünket. Sokan nem szeretik a káoszt, pedig a káosz jó, hatalmas produktivitást adhat, ha jól használjuk. Ez a terület első ránézésre nem tűnik túl rendezettnek. Vannak részek, ahol bevatkozunk, máshol szándékosan nem, hanem csak megfigyeljük, mit csinál a természet. Szeretnénk majd felmérni a területen a maguktól megjelenő fajokat. Szeretnénk majd követni, hogy a bolygatott talaj évek alatt hogyan gyógyítja be saját magát. Mindennek célja van: annak is, ha csinálunk valamit, és annak is, ha nem” – emelte ki Kata.

„Fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy mindezen tevékenységünk és a sok munka valahol szélmalomharc is addig, amíg a meglévő fáink védelme érdekében nem teszünk meg mindent. A tavasz a beindult őrült fairtások és facsonkolások időszaka is lett. Elképesztő, ami megy a városban minden szereplő részéről. Felelőtlenség, hiszen a vízhiány miatt óriási fapusztulások vannak. Már nem fenntartható az a rendszer, ahogy működnek a városaink zöldfelületei, az összeomlás elindult és ha ezt így folytatjuk, nagyon gyors ütemben be is fog fejeződni. A folyamat annál gyorsabb lesz, minél több nagy fát vágunk ki” – figyelmeztetett az egyesület elnöke.
Az Erdőpark elmúlt egy évéről elmondta: maga a tervezés, az ültetési események megszervezése hónapok összehangolt munkájának eredményeként jöhetett létre, és óriási kihívás volt a nyolc ültetésre kilátogató összesen 600 felnőtt és 200 gyermek koordinálása. De nem csak fákat és cserjéket ültettünk, hanem szinte a teljes területet bevetettük fűfélékkel és pillangósokkal, ezenfelül 2000 négyzetméteren közel 50 fajta magból álló nagy diverzitású vadvirágos gyep alapjait indítottuk el.

Az ErdőParkból közel 800 tölgyfacsemete lett ballagó óvodások és iskolások ünnepi ajándéka, amellyel méltó, hosszú távú emléket tudnak hagyni, lufi eregetés helyett.
A nagy nyári aszály alatt a facsemeték három hónapig szinte semmi csapadékot nem kaptak. Eredeti tervek szerint a Hírös Sport szivattyútelepéről érkezett volna víz az öntözésre kialakított tűzcsapokon, de a tavaszi fagytalanításkor kiderült, hogy a parkoló építésekor elvágták a csövet, és nem folyik a víz… Nem kis feladat és költség volt a meglévő csőrendszer betáplálásának megoldása. A Bácsvíz Zrt.-nek köszönettel tartozunk, mert a cég saját költségén telepített egy csapot, így a problémák megoldásáig tudtunk eseti jelleggel vizet vételezni.
Az eredeti ültetések megmaradási aránya az Erdőpark egyes részein 60 százalék körülire tehető, de a legmelegebb, legszárazabb részen sajnos csak 20-30 százalék körül mozog.
Az elmúlt hetekben elkezdtük a tavaszi munkákat. Pár évvel ezelőtt kaptunk a 10 millió Fa Alapítványtól csemetéket, ezek egy részét a Kocsis Pál Középiskola tankertjében nevelték, az elmúlt hetekben közel 400 került földbe közülük.

És hogy mihez várjuk ezután a segítő kezeket?
Farkas Barta Kata elmondta: az elkövetkező hetekben a szintén a 10 millió Fa Alapítványtól kapott cserjék beültetésével folytatjuk. Az önkormányzattal, a Hírös Sporttal és a Bácsvízzel folyamatosan folytatunk egyeztetéseket, hogyan tudjuk az öntözést kellő módon biztosítani. Több ponton szükség van a talaj fellazítására: ezeket a területeket vastagon fogjuk szalmával borítani és a szalmába különböző gyökeres, gumós növényt fogunk vetni.
Tervben van konyhakerti ágyások kialakítása, ahol bárki kertészkedhetne, akinek otthon erre nincs lehetősége. A nyár folyamán szeretnénk a pihenőnek helyet adó vadetetőt felújítani, ehhez is keresünk segítőket, és építeni fogunk egy kemencét is, hogy a közösségi programokat bővíthessük. Tehát van mit tenni, szívesen látunk mindenkit, aki szeretne segíteni, tanulni, feltöltődni, közösségi élményekben részt venni – zárta beszédét a Zöld Küldetés Egyesület elnöke.

Kategóriák: Hírek