Egy éves lett az Erdőpark: ez alkalomból kis ünneplést is tartunk, mégpedig 2023. március 18-án szombaton, amelyre szeretettel várjuk önkénteseinket!

Lehet-e egy erdőnek születésnapja? Valószínűleg nagyon ritkán szoktak ilyen ünnepet tartani, hiszen általában nem tudni, pontosan mikor kezdődött el egy erdő kialakulása, mikor kerültek a magok a földbe. A Kecskeméti Erdőpark viszont ebből a szempontból is különleges: sok tervezés és gondos előkészítés után az előre régen kinézett napon, 2022. március 19-én, szombaton a Zöld Küldetés Egyesület koordinálásával önkéntesek százai fogtak hozzá a nagy munkához: több tízezer facsemete elültetéséhez a hírös város egy több mint 5 hektáros, eddig üres területén. Pár hét alatt közel 35 ezer facsemete került a földbe.

Nagyot álmodtunk, hatalmas feladat volt és az extrém száraz nyár is nagy kihívást tartogatott. Azóta sincs megállás, az Erdőparkban állandóan szorgoskodnak a Zöld Küldetés Egyesület tagjai, önkéntesei és a zöldebb környezetért tenni akaró kecskemétiek. Reményeink szerint az Erdőpark az elkövetkező generációknak sok örömöt fog okozni, az árnyat adó fák alatt és a vadvirágos réten sétálva élvezhetik a város lakói és az ide kirándulók a friss levegőt, az iskolások pedig gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek a természetvédelemről.
Az Erdőpark első születésnapján kis ünneplést is tartunk, mégpedig március 18-án szombaton, amelyre szeretettel várjuk önkénteseinket. Aki kedvet érez, délelőtt ültethet facsemetét, ez esetben javasolt olyan öltözék, amely kertészkedésre is alkalmas. A program 10 órától 14 óráig tart.

Az Erdőpark megközelítése: a Fürdő parkolójának végén van egy kapu, azon be lehet jönni, majd a lejtőn leérve balra kell fordulni. Az út végén a nádtetős vadetetőnél várunk! 

Az Erdőparkról
A Kecskeméti Erdőpark a hírös város központjától légvonalban körülbelül 2,5 kilométernyi távolságban található nyugati irányban, Felsőszéktó városrészben, a záportározó tórendszer, azaz a Széktó egyik tava és a Csukás-éri-főcsatorna között. Közelében helyezkedik el a Benkó Zoltán Szabadidőközpont, a Kecskeméti Fürdő, valamint az Élményfürdő és Csúszdapark.
Tájépítész, permakultúra tervező és erdész szakemberek bevonásával terveztük meg az 5 hektáros Erdőparkot, meghatározva az egyes növényi társulásokat és zónákat: erdőkert, homoki tölgyes, homoki borókás, gyepfelület, mediterrán, tölgy-kőris ligeterdő, ártér, mocsárvilág, vizes élőhely, gyümölcsliget. A területre alacsony dombot és kis tavat is megálmodtunk, utóbbi vízellátása a közeli Csukás-éri-főcsatorna révén lehet biztosított. Összesen 3,5 hektár erdőterület, 1,2 hektár gyepterület, 2 ezer négyzetméter ártéri erdőtársulás, 1400 négyzetméter mocsárvilág és 350 négyméter vízfelület szerepelt a terveken. 35 ezer facsemetét ültettünk el, legnagyobb számban kocsányos tölgyet, valamint különböző kőriseket, juharfákat, nyírfákat, nyárfákat, fűzfákat, borókát, vadalmát. Sokféle cserjével is terveztünk, többek között galagonyával, fagyallal, sommal és kökénnyel, összesen közel 8000 tő került végül a földbe.

Minél több, a környezetéért, a jó levegőért tenni kívánó önkéntest kívántunk bevonni az ültetésbe, így is szélesítve azt a társadalmi bázist, amely később megmozdítható az Erdőparkért és általában a zöld ügyekért.
Az MVM Next a Mastercarddal együttműködésben fák ültetését támogatta minden olyan ügyfél nevében, aki a 2021 októbere és decembere között lezajlott kampány során papíralapú számláról elektronikusra váltott. AZ MVM Next-nél az elmúlt évek során közel 2 millió fogyasztási helyen tették ezt meg az ügyfelek, ami mutatja, hogy egyre többeknek fontos a környezet védelme. A megspórolt papírszámlákkal a cégcsoport évente közel 5 ezer fát tud megmenteni a kivágástól.

Kategóriák: Hírek