Kicsik és nagyok, lányok, hölgyek, fiúk, urak, civilek és faiskolák, kertészetek alkottak nagyot március 23-án, szombaton Kecskeméten: a Zöld Küldetés Egyesület szervezésében rengeteg fát és cserjét ültettek a Menhely az Állatokért Alapítvány Kisfáiban lévő kutyamenhelyén, hogy a kutyáknak nyáron több árnyékuk legyen.

A telephelyen eddig kevés volt a fa, ezért nyáron árnyék híján gyakran szinte elviselhetetlen a meleg, ember és kutya számára egyaránt.

“Ez a hely a szívünk csücske. Fontos küldetésünknek tartjuk, hogy a fiatalokat az állatok szeretetére neveljük. Ha volt egy kis pénze az alapítványnak, mindig építettünk egy-egy játszóteret, hogy a kutyákat ide ki tudjuk hozni megmozgatni. Az örökbefogadók, mentorok is itt tudnak velük ismerkedni. De nyáron árnyék híján annyira forró a homok, hogy égeti a kutyák talpát, nem szívesen töltenek el hosszabb időt. Mindig ez volt az álmunk, vágyunk, hogy árnyékosabb legyen ez a terület. Amit tudtunk, megoldottunk, mert ügyes csapatunk van. De ez hatalmas feladat volt, ezért kértünk segítséget” – idézte fel az előzményeket Majorné Bíró Andrea, a Menhely az Állatokért Alapítvány elnöke.

Közösségi oldalon közzétett posztját olvasta Dósa Eszter, a Zöld Küldetés Egyesület tagja és önkéntes koordinátora, és az egyesület tagjaival, önkénteseivel közösen összefogást kezdeményezett a két civil szervezet között. A Zöld Küldetés önkénteseket és támogatókat toborzott, nagy sikerrel: március 23-án, szombaton több mint ötvenen ültettünk, közösen a menhely munkatársaival.

Sok faiskola és kertészet is a nemes ügy mellé állt és facsemetékkel, cserjékkel, valamint mulccsal és szerves granulátummal, mikrobiológiai oltóanyaggal segítette az akciót. Ezúton is hálásan köszönjük a felajánlásokat! A pénzbeli adományok egy részéből növényeket vásároltunk, a megmaradt összegből pedig egy csepegtető-rendszer kiépítése a terv.

Ami különösen örömteli volt, a résztvevő gyerekek és tinik nagy száma (közel húsz középiskolás érkezett), a fiatalok nagyon kitettek magukért. Voltak köztük olyanok is, akik jelezték, hogy szívesen csatlakoznának önkéntesként a Zöld Küldetéshez, ez szintén egy rendkívül pozitív visszacsatolása volt a kezdeményezésnek.

A kutyák játszóterébe nagyobb fákat, míg a külső területekre vegyes telepítést (platán, vadkörte, vadalma, mezei juhar) tervezett Farkas Barta Kata, a Zöld Küldetés Egyesület elnöke. Összesen közel ötszáz növényt ültettünk el, a kisebb erdészeti és a nagyobb előnevelt facsemeték mellett rengeteg cserjét is.

“Nagyon boldogok vagyunk! Nem is gondoltam, hogy ekkora dolog kerekedik belőle, hogy ennyi felajánlónk lesz, hogy ilyen sok fát kapunk, és ennyien eljönnek ültetni! Úgyhogy nagyon meg vagyok hatódva” – mondta Majorné Bíró Andrea.

A kiültetett növények

Évelők: aucuba, narancs és sárga leanderek, ráncoslevelű gólyaorr, levendula, pompás kúpvirág, széleslevelű csillagmeténg, japán szellőrózsa.
Cserjék: húsos som, csíkos kecskerágó, kökény.
Fák: ezüst hárs, korai juhar, tatár juhar, kislevelű hárs, nagylevelű hárs, csörgőfa, platán, szil, akác, körtefák fajtamentésből, vadalma, gyertyán, zselnicemeggy, csemege szőlő csemete.

Felajánlók, támogatók:
10 Millió Fa
Csodakertész Barna Faiskola Kft.
Fornetti Kft.
Gyenes Géza
Hegede Kertészet
Hírös Faiskola Kft. – Borbás
Károssy Díszfaiskola
Kert-Plusz Kft.
Kisfái Ökokert
Kiss Kertész Duó Kft.
Szelíd Növényvédelmi Technológiák
ZFW Hortiservice Kft.
Zöld Küldetés Egyesület

Szöveg és fotók: Biró Anna, Menhely az Állatokért Alapítvány, Hraskó István, Zöld Küldetés Egyesület