Búcsúzunk egyesületünk fáradhatatlan tagjától, a Kecskeméti Erdőpark csupaszív kertészétől. Virágh Pál már nincs köztünk. Emlékét kegyelettel őrizzük.
“…Nem élt belőle több és most sem él
s mint fán se nő egyforma-két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló…”
Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd
Nem tudtuk, nem akartuk elhinni a hírt. És azóta is nagyon nehéz elfogadni, hogy Virágh Pál, “Palibácsi” elment. Halálával pótolhatatlan veszteség érte közösségünket.
Ő volt az, akire mindig számítani lehetett. Aki időt, energiát nem sajnálva, magát nem kímélve próbált tenni azért, amiben hitt, amiben mindannyian hiszünk egyesületünknél és ami szorosan egybekovácsol minket: fákkal, cserjékkel, virágokkal szebbé, egészségesebbé, élhetőbbé tenni környezetünket.
Szívügye volt az Erdőpark, az Egyesület legnagyobb vállalása, nagyon kötődött hozzá.
Óvta, gondozta a tavasszal elültetett facsemetéket. Öröme határtalan volt, mikor a virágos rét gépi előkészítését végezte az Erdőparkban. Fontosnak tartotta a fiatalabb generáció bevonását, szervezte gyermekei iskolájával a ballagási fák ültetését, boldoggá tette szeretett munkahelye diákjainak jelenléte az Erdőparkban.
Az idei súlyosan aszályos nyáron sok facsemetét veszítettünk. Azok, amelyek túlélték ezeket a hónapokat, nagyban Pali munkájának köszönhetik a létüket. Szinte éjjel–nappal öntözte a területet, sokszor fejlámpával a sötétben világítva indította a szivattyút, három óránként áthelyezte a szórófejet. Hatalmas szomorúság lett úrrá rajta, mikor az aszály veszteségeit látta.
Rá akkor is lehetett számítani, amikor a város más területein kellett öntözni a kis fákat, utánfutón, tartályban fuvarozta a vizet, annak érdekében, hogy minél több fa megmaradhasson a nagy szárazságban. Jött és kevés, de annál inkább megfontolt szóval cselekedett, példát mutatva mindannyiunknak.
Hiányozni fog tetterős személyisége, derűje, tudása. Emlékét az Erdőpark fáival együtt őrizzük, az őszi faültetésünket emlékének szenteljük.
Ég Veled, Pali!
